Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Liszt: Heine-dalok

Liszt Ferenc: Heine-dalok

Liszt Ferenc időről-időre, alkalmanként tért vissza Heine daloskönyvéhez. Érdekes módon, első Heine-dalai ugyanazokból az évekből, 1840-1841-ből származnak, mint Schumann nagy Heine-ciklusa, és mindjárt köztük van az egyik legkiemelkedőbb, legismertebb, a Die Loreley. A vers kiválasztása maga is Lisztre vall. A költemény valójában ballada. Egy furcsa, szomorú hangulat mélyéről idézi fel a költő a Loreley-legendát. Loreley tündér a Rajna egy kiemelkedő szikláján ül, szépségével, énekével elbűvöli a hajósokat, mint egykor a szirének a görögöket. Azok elvesztik fejüket, tájékozódásukat, s a folyó veszélyes örvényei elsodorják őket. „Ezt tette Loreley énekével" - teszi hozzá a költő.

Liszt dala jól mutatja a zeneszerző korábbi dal-stílusát. Zenéjével a vers cselekvényét követi. A szöveget eleinte elbeszélő módon, beszéd-szerűen kezeli, s a harmóniák tonális meghatározatlanságával érzékelteti a nyomott hangulat mélyéből lassan kibontakozó képet. A vers sorait, szavait szükség szerint ismétli, hajlítja a zenei cselekvény szükséglete szerint.

Lassan lehiggad a felzavart kedély, kitisztul a költői kép, és ragyogó E-dúrban, a romantikus zene gyakori természeti hangnemében megjelenik az alkonyi napfényes Rajna. Majd merész modulációval, hangnem-váltással, a Rajna-képpel sarkítottan ellentétes B-dúrban az ékszerektől csillogó, arany haját fésülgető Loreley tűnik fel.

A Rajna-kép és a Loreley-vízió éneklő dallamát most ismét a bevezetés, a felidézés szaggatott zenéje váltja fel. A vándorévek, a szimfonikus költemények Lisztje zongorájának megjelenítő eszközeivel festi a halálos veszélyt, a hullámok háborgását, majd ismét lecsendesítve a hullámokat, beszélő hangon tér vissza a szemlélő-emlékező pozíciójába. A Rajna-dallammal mondja el, hogy mindezt dalával Loreley tette.

Liszt dalai végén a legfontosabb mondanivalót mindig az énekszólamra, annak szövegmondására bízza. Ilyenkor a szöveget egyébként oly színesen értelmező zongorakíséret visszavonul és magára hagyja az énekes közlést.

Liszt egy másik stílusában, a folyamatos nagy dallamnak a zongoraművekben annyiszor megcsodált éneklő hangján szólal meg a Du bist wie eine Blume - Mint virág, olyan vagy - kezdetű Heine-dal. A zongorakíséret csak a legszükségesebb harmóniai hátteret adja az énekhang szép hajlású dallamához.


A recitatív-jelleg itt is a dal végén tűnik fel egy rövid pillanatra, főként a zongorakíséret elhallgatásával. Liszt dalai között a Heine-dalok számukat tekintve nem nagy helyet foglalnak el.

Utolsó Heine-dala 1856-ban született, a kései Liszt művek hangján. A nevezetes négysoros Heine-vers megzenésítése, az Anfangs wollt' ich fast verzagené. „Kezdetben szinte elcsüggedtem - mondja a vers - aztán mégis elviseltem, csak ne kérdezzétek, hogyan". Liszt zenéje a meg nem nevezett csapással vívott csüggesztő küzdelem és a felülemelkedés belső cselekvényének megjelenítése, de az utójáték jelzi, hogy a megpróbáltatás élménye, emléke nem múlt el nyomtalanul.

Forrás: Kroó György, A hét zeneműve