Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Beethoven: Esz-dúr oktett

Ludwig van Beethoven (1770-1827): Esz-dúr oktett, op. 103

A magas opus-szám megtévesztő: a két oboára, két klarinétra, két kürtre és két fagottra írt kompozíció 1792-ből való, egyike azoknak a műveknek, amelyeket a huszonkét éves Beethoven a bonni választófejedelem asztali muzsikusai számára komponált. Nyomtatásban csak a zeneszerző halála után, 1830-ban jelent meg, bemutató előadásának dátumát nem ismerjük. 1795-ben Beethoven vonósötös formájában is feldolgozta (op. 4.).

Az első tétel főtémája az oboán hangzik fel, trilla-mozgást imitáló, minimális elmozdulásokat végző, minden gesztust vagy indulatot nélkülöző, egyszerű képlet, amely a tétel további során nem fejlődik. A hangszerelés sem vall igazi kamarazenére: az első oboa úgyszólván szólisztikus szerepet játszik, a többi hangszer pedig a hajdani concertók "tutti"-ját képviseli - a zeneszerző orkesztrális (= zenekari) gondolkodásmódja nyilvánvaló.

A 6/8-os ütemű lassú tétel érzelmes dallamossága a mannheimi stílus hatásáról árulkodik. Ebben a tételben az oboa vezető szerepét megosztja az első fagottal. A menüett csak megerősíti a hallgatóban a zenekari jelleg benyomását; trió-szakaszában a klarinét folytat párbeszédet a kürtökkel. A zárótétel tematikájában a hármashangzatfelbontás elve érdekesen kontrasztál a kromatikus másodlépésekkel: ez utóbbi a klarinét által megszólaltatott, nagylélegzetű melléktémát jellemzi.

Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz