Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Haydn: op. 9. vonósnégyesek

2012.12.22

Joseph Haydn (1732-1809): op. 9. vonósnégyesek, No. 1-6.

Az op. 9-ben összefoglalt hat vonósnégyes az 1760-as években keletkezett, és a műfaj további jelentős kibontakozását reprezentálja. Haydn ebben az időben már az Esterházy-udvar muzsikusa volt, ahol zenekar és színház állott a rendelkezésére, s ahol a reá háruló nagyszámú feladat a művészi fejlődés szinte korlátlan lehetőségével járt együtt. A napi program helyhez és időhöz kötött beosztása következtében az egyes műfajok szinte önmaguktól alakultak ki. Szórakoztató asztali zenéket, divertimentókat, szerenádokat többnyire az étkezések idején, vagy napközben, a vendégek mulattatására játszottak; a kamarazene ideje az este volt, színhelye a herceg zeneszobája. Ugyancsak este rendezték a zenekari hangversenyeket, amelyek Haydn szimfóniáihoz nyújtottak díszes keretet.

A vonósnégyes tehát mind formájában, mind tartalmában eltávolodik a divertimentótól, illetve a szvitmuzsikától: erre mutat az a körülmény is, hogy tételeinek számát négyre csökkenti a komponista. A Menüett a második helyen áll, a szonátatételekben mind nagyobb súlyt kap a kidolgozási rész. A személyes hang, az érzékeny hangulatok, a moll-elszíneződések a küszöbön álló „romantikus válság”, a Sturm und Drang közelgő lelki megrázkódtatásaira utalnak.

C-dúr vonósnégyes, op. 9. No.1. (Hob. III. 19.)

(I. Moderato; II. Menuetto; III. Adagio; IV. Finale. Presto)

A korai Haydn-kvartettek gyors nyitótételei Presto tempójú vadászat-zenék voltak. A C-dúr vonósnégyes nagyszabású első tétele kényelmes lejtésű, éneklő témát exponál. A zárótétel ezzel szemben megtartja a korábbi vonósnégyes-finálék hármashangzat-felbontás tematikáját.


Esz-dúr vonósnégyes, op. 9. No.2. (Hob. III. 20.)

(I. Moderato; II. Menuetto; III. Adagio — Cantabile; IV. Allegro molto)

A hármashangzat-felbontás ezúttal a nyitótétel zenei anyagát jellemzi, amely egyébként a nyolcadmozgás egyenletességével barokk előképeket idéz fel. A Menüettet Haydn utóbb (1774 előtt) zongoradarabnak is feldolgozta téma és tizenkét variáció formájában (Hob. XVII. 3.). A lassú tétel énekét nyolcütemes Adagio-bevezetés előzi meg, amelynek szenvedélyesen a magasba törő harmóniafelbontásai Ph. E. Bach patetikus zongoramuzsikáját „hangszerelik át” vonósokra. Újszerű a zárótétel szinkópált ritmikája, amely sajátos izgatottságot kölcsönöz ennek a mozgalmas tételnek.

G-dúr vonósnégyes, op. 9. No.3. (Hob. III. 21.)

(I. Allegro moderato; II. Menuetto; III. Largo; IV. Finale. Presto)

Ebben a kompozícióban különös figyelmet érdemel a nyitó tétel hármas tagolású tematikája, amely az érett klasszicizmus tézis—antitézis—szintézis módjára szerkesztett témavilágának előhírnöke. A zárótétel ugyancsak hasonlóan tagolt Gassenhauer-témára épül.

D-moll vonósnégyes, op. 9. No.4. (Hob. III. 22.)

(I. Allegro moderato; II. Menuetto; III. Adagio cantabile; IV. Presto)

A d-moll hangnem sajátságos hangulata, sötét tónusa, démoni szenvedélye, félreérthetetlen hírnöke a preromantikus válság közelgő korszakának Haydn művészetében. Érzékeny kromatika színezi el a szaggatott sóhajokból kibontakozó témát az első tételben, és Haydn ekkor már nyilvánvalóan ahhoz is ért, hogy a téma egyes részleteit továbbfejlesztve, motivikus munkával alakítsa ki a szonátaformát. A Menüett anyaga is egyazon melodikus tőről fakadt. A gondos szólamvezetéssel megszerkesztett zárótétel Ph. E. Bach stílusának hatására vall, és egészen Beethovenig mutat előre.

B-dúr vonósnégyes, op. 9. No.5. (Hob. III. 23.)

(I. Poco Adagio; II. Menuetto; III. Largo Cantabile; IV. Presto)

A hármashangzat-figurációból kialakított tematika ebben a kompozícióban a két saroktételt jellemzi. Az első tétel lassú darab: téma négy variációval.

A-dúr vonósnégyes, op. 9. No.6. (Hob. III. 24.)

(I. Presto; II. Menuetto; III. Adagio; IV. Allegro)

A darab első, második és harmadik tételét érdekes módon főzi össze a kitartott E-hang: ez jut érvényre a 6/8-os metrumban lüktető Presto nyitótétel tematikájában éppúgy, mint a második helyen álló Menuetto triójában és az Adagio tempójú harmadik tétel triolás tematikájában. A záró Allegro lefelé gördülő skálamenetből alakítja ki anyagát.

Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz