Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Smetana: e-moll vonósnégyes ("Életemből")

Bedrich Smetana (1824-1884): e-moll vonósnégyes ("Életemből")

1876-ban komponálta Smetana első vonósnégyesét, amelynek önéletrajzi vonatkozására a mű címében utalt. Két évvel később, 1878 áprilisában kelt az a levél, amelyet már csaknem a teljes süketség állapotában írt, és amelyben részletesen kitér az e-moll vonósnégyesre.

Az első tételről azt vallja Smetana, hogy ifjúkora művészet iránt táplált rajongását fejezi ki, valami kimondhatatlan után való epekedő vágyat és a közeledő szerencsétlenség előérzetét. Ezt a viharos szenvedélyt a négy hangszer erőteljes vonással megszólaltatott e-moll akkordja, az első tétel "függöny"-e sejteti a hallgatóval, majd fokozza ezt az előérzetet a rákövetkező pianissimo tremolók várakozásteljes feszültsége. A téma még tovább késik: újabb előjáték a brácsa néhány erőteljes gesztusa - vagy már hozzátartozik a deklamáló hanglejtésű, patetikus témához, amelynek dallamvonala meglehetősen elnyújtott, mivel kibontásához csak harmadszori ismétlés-fokozás után jut el a hangszer. Mindezek olyan kérdések, amelyeknek megválaszolása a mű előszöri hallásra nem lehetséges, hiszen a választ a tétel további sora adja meg. Az a körülmény, hogy Smetana e terjedelmes és jelentős brácsaszóló valamennyi elemét formaalkotó jelentőséggel használja fel a tételben, utólag világítja meg ennek az anyagnak tematikus funkcióját. A melléktéma, amely a két hegedűn kontrapunktikusan bontakozik ki, nyugodtabb hangulatot ígér, de a láthatár csak a befejezés előtt az E-dúr szakaszban derül fel igazán.

A második tétel "Quasi Polka" felirata a zeneszerző boldog ifjúkorára utal, amikor nemcsak kompozícióiban hódolt a tánc szenvedélyének, hanem maga is szívesen táncolt. A nagyszabású vigasság közepette "mintegy trombita" hangzik fel a brácsa szólója, amely vérpezsdítő dalt intonál.

A lassú harmadik tétel az első szerelem boldogságát énekli meg. Ennek a szerelemnek a hősnője utóbb a zeneköltő felesége lett. A gordonka szabadon deklamáló recitatívója indítja el a tételt, majd a másik három hangszer éneke hangzik fel. Ennek a dallamosságnak elsőrendű jellemzője a minimális elmozdulás és ezen belül a maximális történés, amely a ritmika és agogika gazdag változatossága révén válik lehetségessé. A deklamatorikus elem mind a négy hangszer szólamában elsőrendű fontosságú, és a ritmika differenciálását a zeneszerző mind vízszintes (az egyes szólamokon belül) , mint függőleges  (a szólamok egymás közti viszonylatában) értelemben művészi leleménnyel valósítja meg.

A zárótételhez Smetana a következő magyarázatot fűzte: "A nemzeti zene felismerése, a siker kivívásának öröme. Majd hirtelen a négyvonalas oktávában hosszan elnyújtva felhangzó E hang, amely a zeneszerző megsiketülése előtt oly végzetesen csengett a fülébe. Fájdalmas emlékezés pályája kezdeteire, halvány reménysugár és végül belenyugvás a feltartóztathatatlan sors akaratába." A Smetana által említett fájdalmas emlékezés a finálé végén felhangzó idézet-töredékekben eleveníti fel a vonósnégyes előző tételeinek témáit.

Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz