Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Tartini: Ördögtrilla szonáta

Giuseppe Tartini (1692-1770): g-moll szonáta ("Ördögtrilla") hegedűre és continuóra

Romantikus kalandokban gazdag élete során Tartini két esztendőt töltött az assisi kolostorban (1713-1715), ahol zeneszerzői tanulmányait a "cseh atya", Cernohorsky irányítása mellett folytatta. Ebben az időben keletkezett híres hegedűszonátája, amelynek létrejöttéről Lalande, a neves csillagász ad számot, vélhetően a zeneszerző elbeszélése nyomán Voyage d'un Français en Italie (Egy francia utazása Olaszországban) című útinaplójában (1765-1766):

"Egy éjszaka azt álmodtam, hogy az ördög alkudott a lelkemre. Minden sikerült nekem; újdonsült szolgám csak úgy leste kívánságaimat. Hirtelen ötlet sugallatára kezébe adtam hegedűmet, hadd lássam, hogyan boldogul vele. Legnagyobb meglepetésemre tökéletes biztonsággal kezdett játszani egy szonátát, amelynek nagyszerűsége legmerészebb képzeletemet is felülmúlta. Teljesen magával ragadott; lélekzetem elakadt, s ekkor - felébredtem. Felkaptam a hegedűmet és megpróbáltam utánozni azt, amit az imént hallottam. De hiába. Akkor írtam Az ördög szonátáját, amely bár a legjobb valamennyi művem között, mégsem érte utol azt, amely álmomban megszólalt."

A szonáta megnyitó tétele - szokatlan módon - siciliano, amelynek lágyan ringató 12/8-os lejtése, ábrándos és gyengéd dallamossága Vivaldi legszebb lassú tételeivel is versenyre kelhet.

A rákövetkező lapidáris Allegro kvartból és kvintből metszett témafeje a concertók stílusát idézi, ám az aprózott-ékesített tizenhatodmenetek egy új műfaj hajnalát jelzik: a hegedű bravúrdarabok több mint egy évszázadon át uralkodó és bujánzó típusának korai hírnökei, annak a típusnak, amely a hangszeres bravúrtól a tetszetős szalonzenéig, Paganinitól Kreislerig bűvöli a hegedűsök ujjait és közönségük kéjsóvár füleit. Amennyiben ezt a muzsikát valóban az ördög sugallotta, úgy szerfelett praktikus, és a hegedű jövőjét józanul felmérő ördöggel lehetett Tartininak az assisi kolostorban dolga.

A zárótétel nagyszabású, összetett forma. Kétféle anyag alkotja változatos szerkezetét: egy differenciált ritmikával deklamáló, lassú (Grave) hangszeres énekbeszéd és egy ritmikusan lüktető Allegro assai, amelynek hangközlépései és dallamvonala az előző Allegro aprózottabb ritmikájú megfelelője. E szakasz - amely egyébként sem nélkülözi a többszólamú játék technikai nehézségeit - foglalja magában "az ördög trilláját", amelyet a komponista felirattal jelölt a kottában: valóban a többszólamú játék előtte sohasem próbált bonyodalmait tartogatja a játékos számára a felső hangon kitartott trilla és az alatta kibontakozó dallam. A Grave és az Allegro assai a továbbiak során még két ízben váltja egymást, a befejezésnél pedig ötütemes Adagio hangzik fel, ünnepélyes konklúzió gyanánt.

Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz