KomolyZene

A canzone provanszál eredetű lírai költői forma, amelyet elsősorban Itáliában műveltek a 13-17. században. A canzone a 16-17. században hangszeres darabot is jelent, mégpedig vagy valamely francia chanson feldolgozását, vagy hasonló stílusban írott eredeti darabot.

A seguidilla az egyik legelterjedtebb irodalmi és zenei forma Spanyolországban. Minden strófáját többnyire négyütemnyi kasztanyett-ritmus vezeti be. Ilyen formában került be a seguidilla a zongora- és gitárzenébe is (Albeniz, Glinka). Híres Bizet Carmenjának seguidillája (I. felvonás 10. szám).

Az intrada (entry, entrée, entrata, entrada) többnyire rövid hangszeres darab, mely szó szerinti vagy átvitt értelemben valamilyen "belépésre", "bevonulásra" utal. Az intrada mindenekelőtt magas rangú személyek megjelenésekor hangzik fel. Átvitt értelemben az intrada valamilyen ünnepi rendezvény, különösen zenei esemény nyitányaként, "belépőjeként" is szolgálhat.

A scordatura (= elhangolás) vonóshangszereken a szokásos hangolástól (accordatura) eltérő hangolási mód, amelyet a szerző a tétel elején betűvel vagy hangjegyekkel (accordo) jelez. A scordatura a szokatlan akkordfogásokat tesz lehetővé, és a húrok erősebb vagy gyengébb feszítésével, továbbá az üres húrok áthelyezésével a hangszín változását eredményezi.

Az induló elsősorban csapatok menetelésének ritmus- és tempóbeli szabályozására szánt zene. Az induló-zene ezért gyakran hangos és ritmikusan hangsúlyozott. Az újabb induló a késő középkori körmeneti énekekből, keresztes- és zsoldosnótákból származik.

A glee (= szórakozás) az angol zenében eredetileg (többnyire) háromszólamú, kíséret nélküli kórusdalok, melyeket társas összejöveteleken énekeltek. Mivel a glee-t főként férfiklubokban énekelték (pl a londoni Glee-Clubban, 1783-1857), a műfajban a férfihangok jutottak nagyobb szerephez.

A korál első (eredetileg melléknévi) jelentésében legkésőbb a 14. századtól a kórusra, mint egyszólamú liturgikus ének zenei apparátusára vonatkozott. A korál szó a magyarban is használatos műfajmegjelölésként csak Németországban és Itáliában szerepel.

A rapszódia a 18. század vége óta meghatározott forma nélküli vokális vagy hangszeres kompozíció, melynek az ókori rhapsodosok mintájára elképzelt, epikus, rögtönzésszerű, néha töredékes előadás szolgált alapjául.

A parlando (nyelvileg ugyanazt jelenti, mint a parlante, az olasz parlare 'beszélni' igéből) főleg a 18. és 19. századi olasz opera buffában (Paisiello, Cimarosa, Rossini) használatos, a gyors beszédet utánzó megzenésítési és előadási mód (szó- és hangismétlésekkel).

A berceuse (angolul lullaby, németül Wiegenlied) bölcsődal, a 19. századi zenében 6/8-os, ringatózó mozgású darab, rendszerint egyszerű dallamanyaggal, gyakran quasi ostinato basszus fölött, zongorára, de zenekarra is.