Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Caccia

A caccia (=vadászat) a 14. századi Itáliában (különösen Firenzében) elterjedt kompozíció. A caccia szó elsődlegesen előadási utasítás. Az olyan kísérő feliratok, mint Caca de duobus vel tribus (a Montserrat kéziratban),  arra utalnak, hogy az egyszólamban lejegyzett dallamot kánonként kell előadni. Egy 14. századi anonim traktátus szerint , amely a kor költői-zenei formáit ismerteti, a Caçie, sive incalci a simile olyan kompozíciók gyűjtőfogalma, amelyekben a szöveget kánontechnikával adják elő. Az idézett leírás arról a felfogásról tanúskodik, amely szerint a tételen belüli szigorú utánzás a szólamok kölcsönös "önmagukra-vadászása", "valami hasonló által menekülésre késztetése". Ezt a felfogást tükrözik a metaforikus kánonterminusok: chasse, catch, fúga.

A legtöbb caccia háromszólamú, de csak részben kánonszerkezetű, mert a hangszeres tenor nem vesz részt az imitációban. A vokális felső szólamok a kezdő szakaszban mindig, de néha végig kétszólamú, rendszerint prímkánont alkotnak, a belépések időköze tág. Caccia komponista többek között: Jacopo da Bologna, Giovanni da Cascia, Piero di Firenze, Landini és Niccolòda Perugia. A felhasznált szövegekben a strófák és ritornellek száma, a verssorok hossza és elrendezése erősen eltérő.

A tartalmilag túlsúlyban lévő izgalmas (vadász-, halász-, tűzvész-, vásári) jeleneteket élénk, realisztikus előadással, gyakran közbeszúrt kiáltozással (zeneileg hoquetus-technikával) ábrázolják. A hoquetus két cantusnak (=szólam) szünetekkel tördelése oly módon, hogy amikor az egyik szünetel, a másik nem szünetel és megfordítva. Kézenfekvő volna tehát a zenei caccia (kánon) elnevezést a cselekmény kedvelt "vadászat" -témájából származtatnunk. Niccolò Soldanieri és Franco Sacchetti költeményei azonban - a vadászatra való nyilvánvaló utalások ellenére (Soldanieri, Chi caccia e chi è caccieto) - mégsem témájuk, hanem kánon megzenésítésük jogán viselik a caccia címet.

Forrás: Brockhaus Riemann Zenei lexikon