Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Canzone, canzonetta

2012.11.18

A canzone provanszál eredetű lírai költői forma, amelyet elsősorban Itáliában műveltek a 13-17. században. A canzone a 16-17. században hangszeres darabot is jelent, mégpedig vagy valamely francia chanson feldolgozását, vagy hasonló stílusban írott eredeti darabot. A 18. század végén és a 19. század elején a canzone elsősorban lírai jellegű zenedarab, melyben dallamos, éneklő melodika uralkodik. Vokális példa a Voi che sapete Mozart Figaro házasságából, hangszeres példa pedig Csajkovszkij 4. szimfóniájának lassú tétele (in modo di canzone).

A canzonetta könnyed, lendületes, rövid vokális darab a 16. század vége felé és a 17. században. Itáliából ered, ahol a madrigál és a dél-olasz villanella kifinomult művészi formái mellett önálló műfajjá fejlődött, aa bb cc népies strófaformával, egyszerű (többnyire nem polifon) szerkezettel és kopogós táncos lüktetéssel. Itáliai szerzői többek között Agazzari, Gastoldi, Torelli, Vecchi, Viadana, Monteverdi. Németországban, itáliai hatásra, elsősorban Hassler, Aichinger, Haussmann, Demantius és Lechner komponáltak canzonettákat. Angliában elsősorban Morley karolta fel a műfajt, amely ott az ayre (air) műfajában fejlődött tovább.

A 18. században szórványosan felbukkantak még canzonetta elnevezésű szólódalok, pl. Feschnél. Haydn énekhangra és zongorára írt canzonettákat. Sibelius vonószenekari canzonettáját (1911) Stravinsky 8 szólóhangszerre dolgozta át.

Forrás: Brockhaus Riemann Zenei lexikon