Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Flamenco

A flamenco, canto flamenco, népszerű délspanyol (andalúziai) táncok és dalok neve. A flamenco eredete vitatott. Mór és zsinagógabeli zene hatását is föltételezik, minthogy pedig a 19. század elejétől kiváltképpen az andalúziai és ókasztíliai cigányoknál terjedt el (erről cante gitanónak is nevezik), sokan cigányzenének tekintik. Két stílusfajtáját különböztetik meg: az egyik a cante jondo (az andalúz jondo a spanyol hondo megfelelője: 'mély, 'mélyről jövő', 'bensőséges'), másképp canto grande. A másik a cante chico ('kis ének'). A gitárosok (tocaoras) és az énekesek (cantaoras) egy táncosnő (bailaora) köré csoportosulnak. A cante jondo egyszerű szövege, mely panaszos, felváltva hangos és halk, "Ay, Ay"-jal indul, szerelemről, halálról, vétekről szól, túlnyomórészt négy verssorból (különböző rímelésű nyolcasokból) és refrénből áll. A szabad dallamvezetés - sztereotip vagy variált ismétlésekkel, szertelen díszítésekkel és váltakozó ritmikával - az énekestől virtuóz előadást követel, úgyhogy a drámai és rendkívül kifejező cante jondóban, a sokkal szerényebb cante chicótól eltérően, a gitárral szemben az énekesé az elsőbbség. Alfajai a seguidilla, cana, polo, soleare, martinete. A cante chicóhoz tartozik a bulería, solearílla, alegría, sevillana, fandangillo és tango.

A flamenco-éneket a flamenco-tánc kíséri, vagy csupán bevezeti. Ennek mindkét fajtája (baile jondo, baile chico) szóló-, illetve individuális párostánc. A táncosok lábukkal dobogják (zapateado), kezükkel vagy kasztanyettel ütik a taktust. Műzenei példái: de Falla, Granados, Albeniz, Turina flamencói.

Forrás: Brockhaus Riemann Zenei lexikon