Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Folia

A folia (= őrültség) először 1500 körül Portugáliában, udvari krónikákban (mint danças e folias) és költeményekben (Gil Vincente) említett tánc- és daltípus, formája és dallama ismeretlen. S. de Covarrubias (Tesoro de la lengua castellana, Madrid 1611) szerint álarcos és álruhás táncosok kasztanyettel és más hangszerekkel kísért zajos tánca, melyet oly szenvedéllyel járnak, mintha valamennyien "az eszüket vesztették volna". Cervantes carabandas, chasonas y folias-t említ (La ilustre fregona, 1613). Később a folia a passamezzoval és a romanescával egyes szakaszaiban azonos szerkezetmodell, amelyet ugyancsak a szélső szólamok egyszerű váza határoz meg. Ez szolgál alapjául a kolorálásnak, variálásnak, a felső szólam megszövegesítésének, a basszus ritmizálásának vagy korlátozott módosításának.

A folia-modell már a Cancionero mus. de Palacióban megtalálható, és mindenekelőtt a 16. századi vihuelazenében, pavana, ária felírással vagy költői címmel, pl. La cara rosa. Az első fennmaradt folia megjelölésű dallamlejegyzés (Salinas, De musica, Salamanca 1577) harmóniailag a romanesca modellt követi, a 17 században azonban a foliának nevezett tánc zeneileg egyértelműen a folia-modellhez kötődik. Csupán elvétve fordulnak elő a folia-modelltől független folia című induló- és tánctételek, pl. Schmelzer lovasbalettjében (1667). A Kapsberger (1604) óta fennmaradt sok folia elsősorban a basszusmenetet őrzi vagy variálja. A folia rendszerint hármas ütemű. A ritka kivételek a páros ütemű pavanigliával tartanak rokonságot. 1650-től gyakori a Folies d'Espagne cím. A folia Farinel változata óta vált híressé, variásiósorozatok kedvelt témájává, ennek következtében a folia elnevezés egyre inkább a felső szólam sarabande-szerű dallamára vonatkozott.

Folia feldolgozásokkal szórványosan egészen napjainkig találkozhatunk, operákban, kantátákban (pl. J. S. Bach, Unser trefflicher lieber Kammerherr ária), zenekari és hangszeres művekben.

Forrás: Brockhaus Riemann Zenei lexikon