Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Intrada

Az intrada (entry, entrée, entrata, entrada) többnyire rövid hangszeres darab, mely szó szerinti vagy átvitt értelemben valamilyen "belépésre", "bevonulásra" utal. Az intrada mindenekelőtt magas rangú személyek megjelenésekor hangzik fel, s általában trombitaszignál, tus vagy rövid fúvósdarab, később színházi és balettprodukciókban (változatos hangszer-összeállítással) a szereplők bevonulását kíséri, különösen a francia balettben. Átvitt értelemben az intrada valamilyen ünnepi rendezvény, különösen zenei esemény nyitányaként, "belépőjeként" is szolgálhat. A 17. században (M. Reimann szerint) a következő típusok különböztethetők meg:
- felvonulás-típus, amelyre a páros ütem, indulóritmus, szignálmotivika és hangismétlés jellemző (M. Franck, Intrada a Neue musikalische Intradenből, 1608)
- ugyancsak páros ütemű, ünnepélyes Pavane-típus
- páratlan ütemű élénk tánctípus
- végül a homofon, népdalmelodikájú daltípus.

Az intradát az istentiszteleten a kórust bevezető hangszeres intonációként is alkalmazták, erre többek között (M. Altenburg utal (Kirchen-Intraden, 1620). A 17. századi zenekari szvitben az intrada köbülső tételként is megjelenik, de nem szilárd karakterű tánc formájában. A Fantasia sobre la entrada di una baxa keletkezése óta az entrada (entrée, entrata) jelentése kibővült: a kontrapunktikus kompozíció szólambelépéseit is jelenti.

Kiemelésre érdemesek Franck, Schein, Hassler, Staden, Peuerl, Kindermann, Pezel gyűjteményeinek intradái. Még Gluck Alceste-jének olasz változatát, Mozart Bastien és Bastienne-jét és Beethoven D-dúr szerenádját (op. 25) is intrada vezeti be.

Forrás: Brockhaus Riemann Zenei lexikon