Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Passacaglia

A passacaglia (értelme: muzsikáló zenekar utcai felvonulása) a 16. századi gitárzene közvetítésével Itáliába került spanyol tánc. A legrégibb passacaglia Itáliában Girolamo Montesardo gitártabulatúrájában található (Passacaglie o ritornelli, 1606): az F B C F pillérhangokra épülő periódus, 20-nál több variációval. A fokoknak ez a rendje, a páratlan ütem, valamint az ostinato struktúra a korai passacaglia egészére jellemző marad.

Montesardo címadásában jelzett passacagliák vagy ritornellek áriák és táncok elő-, köz- és utójátékaként, hangszeres színpadi zenében entrée-k kíséretéül szolgáltak. Így Perinél (Le varie musiche) egy négystrófás áriába a következő basszusra épülő két olyan passacaglia illeszkedik, amely transzponálva, magában az áriában is visszatér. Az ilyen passacagliát gyakran nem is írták le pontosan, hanem rögtönözték.

Frescobaldinál egy passacaglia ritornellként és áriastrófát alátámasztó ostinato basszusként egyaránt szerepel. Táncdarabokkal összefüggésben is előfordulnak passacagliák (például Sarabanda con passacagli). A gitártabulatúrákban 1660-ig olyan passacagliák is előfordulnak, amelyek valamennyi hangnemet bejáró, azonos felépítésű modellekként a játékosok variálásának alapjául szolgálnak (például Passacagli per tutte le lettere dell' alfabeto).

A francia gitárzenében már a 17. század első felében használatos passacagliát XIV. Lajos udvarában lassú szólótáncként ismerték. Az énekelt és táncolt passacaglia példáját adja Lully Acis et Galatée operájának harmadik felvonása. A 17. század végéig különbséget tettek a passacaglio semplice és a művészibb passacaglio passaggiato vagy diminuto között.

Az áriák és táncok elő-, köz és utójátékaként alkalmazott passacaglia mellett a passacaglia önálló ostinato-sorok alakjában is virágzott. Önálló hangszeres darabként a passacaglia valójában csak 1650 után terjedt el (1655 körül Marini, később Pachelbel, Buxtehude, J. S. Bach, Händel). Zérótételként a szvitbe (Frescobaldi, Toccate e partite), majd a triószonátába is beillesztették. A 17. század második felében tűnt fel az alaphangról ereszkedő tetrachord mint passacaglia-basszus. Híres J. S. Bach c-moll orgona-passacagliája, basszustémájának első része André Raison egy Christe-tételéből származik.

Mattheson (1739) szerint a passacaglia inkább a moll-, a chaconne inkább a dúr hangnemeket kedveli. A két forma közti tempókülönbségre vonatkozóan Matthesonnal szemben általában érvényes, hogy a passacaglia "rendszerint lassúbb, mint a chaconne". A nem mindig egyértelműen elhatárolásra utalnak a Chaconne ou Passacaille vagy Passacaille ou Chaconne címek. A continuo-generálbasszus korszak végével a passacaglia-komponálás története is lezárul. Az újabb zene ismét sokféleképp alkalmazza a passacaglia ostinatotechnikát.

Forrás: Brockhaus Riemann Zenei lexikon