Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Versenymű

A versenymű (koncert) a 18. század vége óta többnyire háromtételes mű szólóhangszerre (szólóhangszerekre) és zenekarra, többnyire a szonáta-tételciklus formájában (kettősverseny, hármasverseny, négyesverseny, sinfonia concertante). Ha egytételes mű, akkor Konzertstücknek, hangversenydarabnak nevezik.Az újabb szólókoncertek közül legtöbb és legjelentősebb a hegedűverseny és a zongoraverseny.

A koncert a 18. század második felében alakult ki a concertóból és a concerto grossóból, tulajdonképpen az I. tétel ritornellformájának a szonátaformához való közelítése révén. Ennek a fejlődésnek maradványa még a 19. században is a nyitótétel tutti- és szóló-expozícióból álló kettős expozíciója. A 19. századi brillante és virtuosokoncertet a szólóhangszer és a zenekari tutti merev szembeállítása jellemzi.

A szimfonikus koncertben a határok elmosódnak, mert egyrészt a szólóhangszer a zenekar obligát tagja, másrészt a zenekari szólisták a tulajdonképpeni szólóval duettet játszanak. A zeneszerzői integráció jegyében fogant az egyre inkább megkomponált, gyakran tematikus anyagot feldolgozó kadencia is.

A romantikus koncertet jellemzi továbbá egyrészt a tételek egy tétellé egyesítése és a monotematikus szerkesztés (Liszt), a tételkarakterek megőrzésével, másrészt scherzóval négytételessé bővített koncertforma (Litolff, Brahms).

Forrás: Brockhaus Riemann Zenei lexikon