Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Brahms: Altrapszódia

Brahms: Altrapszódia (altszólóra, férfikarra és zenekarra, op. 53)

Az Altrapszódia néven ismert Brahms-kantáta 1686 nyarán keletkezett. Ebben az időben a fiatal zeneszerző Bonnban tett látogatást, és itt, ismerőseinél bukkant rá néhány Goethe-vers Reichardt által készített megzenésítésére.

A Bonnban megismert Reichardt-dalok között szerepelt a Téli utazás a Harzban (Harzreise im winter) néhány strófája is. Brahms valószínűleg innen nyert ösztönzést, hogy ő is megkomponáljon három versszakot Goethe költeményéből.

Brahms Rapszódiájának bemutatója 1870-ben zajlott le, az altszólót a kor legnagyobb altistája, Pauline Viardot-Garcia énekelte.

A "Harzreise"-ben Goethe egyrészt a hegyi táj szépségeiről énekel, de főként utazásának céljáról elmélkedik: egy vidám vadászat adott alkalmat a költőnek arra, hogy látogatást tegyen egy embergyűlölő, a világtól elvonultan élő fiatalembernél, aki a Werther megjelenésekor fordult levélben Goethéhez. Brahms a költemény három szakaszát zenésítette meg: az első a mizantróp fiatalembert mutatja be, a második felteszi a fájdalmas kérdést: ki fogja visszavezetni az emberek közé, a szeretethez, a harmadik pedig imában kéri az Istent_ világosítsa meg a költemény hősének lelkét, szívét.

A költemény kiválasztott strófáinak megfelelően alakul a Rapszódia zenei anyaga is. Az első szakasz hosszabb zenekari bevezetése rövid lélegzetű, meg-megszakadó frázisaival, váratlan kitöréseivel, majd a megszólaló énekhang recitativo jellege a hős komor figuráját állítja a hallgató elé. Szélesen hömpölygő dallamban zendül fel az altszóló fájdalmas énekében a második strófa szövege. A zenekar hol együtt halad az altszóló dallamával, hol csak egyszerű kísérő szerepre szorítkozik. A harmadik szakaszban lép be a szólóének mellé a férfikar. A vezető szerep azonban itt is a szólistáé marad. A könyörgés szövege bensőséges lassú dallamban kapja meg zenei megformálását. Noha helyenként váratlan hangnemi kitérések teszik feszültté e zárórészt, az egész szakaszban alig találunk nagyobb hangerőt, szenvedélyesebb melódiát. A zenéből áradó megbékélt nyugalom hangja mintha előrevetítené a könyörgés meghallgattatását. Hosszan kitartott, elhaló C-dúr akkord zárja le a lírikus szépségekben gazdag művet.

Forrás: Várnai Péter, Oratóriumok könyve