Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mendelssohn: Éliás oratórium

Mendelssohn: Éliás oratórium

Amint Mendelssohn egész zeneszerzői életműve, úgy az Éliás is a művész egyéniségének kettősségét mutatja. A zeneszerző a Klasszikusokon nőtt fel, és a klasszikus formakultúra teljes vértezetét átvette tőlük. Kifejezőeszközeiben igen gyakran elmarad Beethoven késői stílusa mögött modernség és merészség tekintetében. A klasszikus formát azonban igen gyakran romantikus tartalommal, romantikus szemlélettel tölti meg Mendelssohn. Híresek például a romantikus mesevilág által ihletett tündér-scherzói - ennek a zsánernek utolérhetetlenül legnagyobb mestere volt - , vagy azok a művei, melyek útiélményeit foglalják zenébe, mint a "Skót" szimfónia és zongoraszonáta vagy az Olasz szimfónia. Jellegzetesen romantikus Mendelssohn legnépszerűbb ciklusa, a Dalok szöveg nélkül című zongorasorozat. Beethoven és Schubert kisforma-füzérei mellett és után ez a sorozat vált a romantika egyik központi műfajtípusának ősévé.

Az Éliás ugyanezt a képet mutatja, ezek a monumentális tablók händeli ihletésűek, sokuk fúga, ám lépten-nyomon felbukkannak bennük a romantikus kor jellegzetes harmóniái. Más oldalról azt a fajta vallásos hangulatot árasztják egyes kartételek, ami már messze esik mind a barokk mélyen átélt istenhitétől, mind a beethoveni, kritikával telt és individuális vallásosságától. A romantika vallási érzése és áhítata már csak külső forma, csak külsőségeiben átvett hagyomány, hangulattípus - épp olyan, mint bármely más hangulat -, az igazi tartalom már kihullott vagy kihullóban van a formából.


 

A kórustételek (16) és a recitativók (12) magas száma egyaránt bizonyítja, hogy Mendelssohn előtt a Händel-oratóriumok példája állt modellként. A különleges összeállítású formák, mint a kórusrecitativo vagy a bevezetés, amely teljesen rendhagyó módon egy recitativóval előzi meg a nyitányt - arra mutatnak, hogy a barokk modellt a romantikus kor új formaelvei hatják át. Jellegzetesek a mű recitativói is. Ezek is csak a formakeretet kölcsönzik Händeltől és Bachtól. Lépten-nyomon operás elemek, színpadiasan drámai momentumok hatják át. Tulajdonképpen a klasszikus operák recitativo accompagnatóinak örökösei.

A leginkább romantikus hangot, tehát dallamosságot, a lírikus ellágyulást, a hol puha, hol szenvedélyes színeket az áriák és ariosók képviselik. Ezek között is akad azonban olyan, amely méltó örököse, romantikus szellemben átfogalmazott párja Händel drámaian feszült áriáinak. Az Éliás szövegét a zeneszerző maga állította össze az ótestamentum különböző könyveiből.

Tulajdonképpen romantikus gondolat az Éliásban levő szerepek aránya is. Lényegében egyetlen fontos szereplője van a műnek, maga Éliás, azaz Illés próféta. Az ő jelentőségéhez csakis a tömegek kórusa mérhető. A többi magánszereplő úgyszólván teljesen elenyésző feladatot kap.

Az Éliás Mendelssohn egyik legutolsó alkotása, halála előtt egy évvel, 1846 nyarán fejezte be. Bemutatójára az angliai Birminghamben került sor, a szerző vezényletével. Mendelssohn élete egyik főművének tartotta oratóriumát, s így érthető, ha a bemutató után nagyon is büszke volt arra a sikerre, melyet művével aratott.

A cselekmény:

Éliás próféta az Úr parancsára kihirdeti: az egész évben nem fog eső esni Izrael földjére. E bevezető recitativo után a zenekari nyitány a szárazságot, a nép félelmét ecseteli. S az eső valóban elmarad, minden termés elszárad. Izrael népe hiába könyörög. Hiába, mert az Úr a nép bűnei, a bálványimádás miatt zárta el az ég csatornáit. Éliást egy angyal rejtekhelyre irányítja, ahol az Isten gondoskodik róla. Ám a rejtekhely patakja is kiszárad, és a próféta egy özvegynél talál menedéket. Csoda folytán soha nem fogy ki az özvegy lisztje, olaja és vize. Éliás hálából feltámasztja az özvegy meghalt fiát. Nemcsak egy évig, de háromig nem esett az eső. A próféta Ácháb király elé áll és felszólítja: gyűjtse össze a bálvány, Baál papjait, könyörögjenek azok az istenükhöz. A papok és a nép fohászára persze semmi válasz nincs, hiába fokozódik kiáltássá a könyörgés. Éliás imájára azonban bekövetkezik a csoda: villám csap le az égből, és lángra lobbantja az áldozati bárány alá készített tűzifát. Éliás a megtért néphez fordul és megparancsolja: öljék meg Baál papjait. Amint Izrael megtisztult a bálványimádás szennyétől, megered az eső is. A nép hálaimával fordul az éghez.

Ácháb király újabb bűnöket követ el, gyilkol és rabol, s ezért  a bűnért ismét lesújt az Úr haragja. A királyné feltüzeli a népet a szigorúan prédikáló, a királyt és a népet szidalmazó próféta ellen. Éliás a sivatagba vonul, és könyörög az Úrhoz, vegye magához lelkét. A prófétálás eredménytelen volt, hiábavaló volt minden beszéd és tett, a nép nem hallgatott rá. Angyalok kórusa vigasztalja a kétségbeesett és elkeseredett prófétát. Az Ú, hogy megvigasztalja, megjelenik Éliás előtt: de nem az erős szél zúgásában, nem földrengésben és a tenger háborgásában, nem is a tűzben, hanem egy csendes szellő susogásában. Éliás ismét megjelenik a nép között, hiszen nem mindenki bűnös Izraelben. S amint küldetése befejeztetett, az Úr tüzes szekéren ragadja magához az égbe.

Forrás: Várnai Péter, Oratóriumok könyve