KomolyZene

Mint kora egyik legnagyobb hegedűse, a hangszer pedagógiáját igen magas fokra fejlesztette; mint zeneszerző, a barokk zenekari muzsika stílusának alapjait vetette meg öt sorozat (op. 1., 2., 3., 4., 6.) concerto grossójával, illetve kamaraszonátájával. A concerto grossókat az op. 6. gyűjtemény foglalja magába. Ez a sorozat a zeneszerző halála után, 1714-ben jelent meg Roger amszterdami kiadónál, és tizenkét darabot — nyolc „templomi” és négy „kamara” versenyművet tartalmaz.

A zeneirodalom egyik legnépszerűbb hegedűversenyét Csajkovszkij 1878-ban komponálta, és a magyar származású világhírű hegedűvirtuóznak, Auer Lipótnak ajánlotta.

Ezt a művet Ravel — a G-dúr koncerttel egy időben — Paul Wittgenstein zongoraművész felkérésére írta, aki jobb karját az első világháborúban elvesztette. A darab egyetlen nagyszabású tételből áll, amely azonban három formarészre tagolódik: két lassú szakasz fog közre egy gyorsat.

1719 táján került Bach kapcsolatba Christian Ludwig brandenburgi őrgróffal, aki lelkes zenebarát volt. A zeneszerzőtől néhány kompozíciót kért udvari zenekara számára. Bach hat versenyművének partitúrája utóbb a berlini királyi könyvtárba került (nyomtatásban csak 1850-ben jelent meg).

Boccherini — korának egyik leghíresebb gordonkaművésze négy versenyművet irt e hangszer számára. Napjainkban leggyakrabban a B-dúr koncert hallható. A szólóhangszert kísérő zenekar eredeti előírás szerint vonós együttesből és két kürtből állt.

A mű 1909 és 1915 között íródott, azzal a bevallott céllal, hogy — a komponista szavai szerint — „helyek, élmények és érzelmek emlékét idézze fel”. Az andalúziai népzene jellegzetes ritmusait, hangsorait, dallamfordulatait és ékesítéseit örökíti meg e három „szimfonikus impresszió”, amelynek hatását a beleszőtt virtuóz zongoraszólam különösképpen emeli.

Vivaldi VIII. opusz-szám alatt összefoglalt Il Cimento dell'Armonia e dell'Inventione című sorozata, amely tizenkét versenyművet tartalmaz, 1725 körül jelent meg Amszterdamban. A gyűjtemény első négy darabja A négy évszak címen ismert és népszerű hegedűciklus.

Az op. 6-ban kiadott tizenkét concerto grosso 1739-ből való: nyomtatásban 1740-ben jelent meg. E darabokat a zeneszerző alig egy hónap alatt komponálta. A concertino Händel concerto grossóiban is két hegedűből és egy gordonkából áll.

A szólóhangszert kísérő együttes szokatlan összetétele (fúvósok, nagybőgő és üstdobok) Stravinsky újat kereső, kísérletező korszakát jelemzi, az első világháborút követő esztendők idején. Ugyanakkor a koncertforma felelevenítése a zeneszerző neobarokk stílusgyakorlataira utal.

Bár nem versenyművek, mint zenekarral kísért szólóhangszeres darabok, mégis a koncertek műfajába illeszkednek Beethoven hegedűrománcai, amelyeket 1802-ben komponált.