Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Debussy: Danses sacrée et profane

Claude Achille Debussy (1862-1918): Danse sacrée et Danse profane

A hárfára (zongorára) és vonószenekarra írott két tánc 1904-ben készült el: ez volt a zeneszerző első szimfonikus kompozíciója a Noktürnök megírása óta. A Pleyel cég ez idő tájt újfajta hárfát készített, amelynek kromatikus rendszere eltért az addig használatos, Erard-féle típustól. Ennek a hangszernek széles körű elterjedését Pleyelék úgy remélték biztosítani, ha egyúttal irodalommal is ellátják a vállalkozó kedvű hárfásokat (ez egyébként végül is nem sikerült, a kromatikus hárfa nem vehette fel a versenyt az Erard-féle pedálos hárfával, a zeneirodalom azonban mindenképpen gazdagodott a kísérleten mert ebből az alkalomból született meg Debussy egyetlen hangszeres versenyműve.

(A zeneszerző írt ugyan egy Rapszódiát szaxofonra és zenekarra is, ezt azonban több évi próbálkozás után sem sikerült befejeznie. Halála után Rogger Ducasse rekonstruálta a kompozíciót, és azt 1919-ben kiadta. Ugyanebben az évben be is mutatták a darabot.)

Debussy finom, pasztellszínekből és érdekes harmóniákból megálmodott Szent és Profán Táncai a brüsszeli konzervatóriumon rendezett hárfaverseny kötelező darabja volt, majd 1904 novemberében Párizsban a nyilvánosság előtt is felhangzott az egyik Colonne-koncerten. Manapság ritkán adják elő, és a hárfa szólamát többnyire zongora játssza.

Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz