Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Liszt: Haláltánc

Liszt Ferenc (1811-1886): Haláltánc (Totentanz)

Bár ennek a zongoraversenynek népszerűsége nem éri el az Esz-dúr és A-dúr művekét, nemcsak művészi értékével múlja felül amazokat, hanem zenetörténeti látóköre is szélesebb: ez nyúlik vissza a régebbi múltba, és ez mutat a távolabbi jövőbe. A múlt: a gregorián dallamvilág, amelyet a Dies Irae témájával felelevenít. A jövő: Bartók zenéje, amelyet a kései Liszt stílusának érdessége, kérlelhetetlensége, a "macabre" és "obstiné" csárdások keserű hangja készít elő. Nem véletlen, hogy a zongoraművész Bartók egyik emlékezetes produkciója éppen a Haláltánc volt.

350px-buonamico_buffalmacco_001.jpg

A művet a pisai temető falfestménye „A halál diadala” ihlette. Liszt ezen is évekig dolgozott: az elgondolás már 1838-ban felmerült benne, a mű első verziója 1849-ben készült el. Utóbb ezt kétízben is átírta: 1853-ban és 1859-ben. A bemutatón Hans von Bülow játszotta a zongoraszólamot, 1865 áprilisában, Hágában. Neki szól a mű ajánlása is.

A Dies Irae dallamát Liszt előtt Berlioz is felhasználta már Fantasztikus szimfóniájában. Ott azonban csak egy epizód, egy látványos színfolt ez a téma, míg Liszt a benne rejlő motivikus lehetőségeket a karaktervariáció kifinomult eszközeivel használja fel. Jellemző a zeneszerző kései stílusára a zongoraszólam megalkotása: a külsőséges hatásra törő bravúr effektusok háttérbe szorulnak a puritán kifejezés szigora mögött, a pergő kadenciák fokozatosan átadják helyüket a polifon játéknak.

 Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz