Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ravel: D-dúr zongoraverseny balkézre

Maurice Ravel (1875-1937): D-dúr zongoraverseny balkézre

Ezt a művet Ravel — a G-dúr koncerttel egy időben — Paul Wittgensteinpaulw.jpg zongoraművész felkérésére írta, aki jobb karját az első világháborúban elvesztette. A bécsi bemutatón Wittgenstein játszotta a koncertet, 1931 novemberében, időközben azonban összekülönböztek a zeneszerzővel — állítólag bizonyos, a zongoraművész által javasolt változtatásokon —, és így Ravel a mű párizsi bemutatójára Jacques Février-t kérte fel.

A darab egyetlen nagyszabású tételből áll, amely azonban három formarészre tagolódik: két lassú szakasz fog közre egy gyorsat. Karaktere alapjában különbözik a G-dúr versenyétől, erre maga Ravel is felhívta a figyelmet. Egyebekben így nyilatkozott a balkezes koncertről:

„...Az ilyen jellegű műveknél az a lényeg, hogy ne a hangok laza szövedékének, hanem két kézre írott zongoraszólamnak benyomását keltsük. Ezért fordultam segítségért olyan stílushoz, amely közelebb áll a hagyományos koncert bizonyos értelemben impozáns stílusához. Ilyen értelemben megfogalmazott első rész után rögtönzés jellegű epizód következik, amely teret enged a jazz-zenének. Csak lassan derül ki, hogy ez a jazz-stílusú epizód az első rész témáin épült fel.”

Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz