Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Brahms: A végzet dala

Johannes Brahms (1833-1897): A végzet dala, op. 54

A végzet dala című kórusköltemény első vázlatait 1868-ban jegyezte le Brahms, végleges formájában azonban csak 1871-ben fejezte be a művet, Baden-Badenben. Néhány hónappal később a Karlsruhei Filharmonikusok hangversenyén mutatták be. A végzet dala Hölderlin költeményének megzenésítése. A költemény alaphangja mindvégig tragikus: az antik istenek boldog nyugalmával az ember életének zilált békétlenségét állítja szembe a költő. Ez a szembeállítás magától értetődően vezet az ember szükségszerű pusztulásához. Brahms zenéje azonban felülemelkedik a költemény pesszimizmusán, a mű befejezését megbékélésbe, fennkölt harmóniába oldja fel.

 

A három szakaszra tagolt kórusmű első és utolsó szakasza az istenek birodalmának kiegyensúlyozott nyugalmát, éteri tisztaságát érzékelteti. A bevezetésben kórus zengi ezt a boldogságot, kimérten lépő, egyenletes ritmikával, lebegő harmóniákkal. A középső szakaszban az emberi lények kínja szól, viharos panasszal, lázongó keserűséggel, az elemek haragjától ostorozva. Kietlen reménytelenségbe fullad ez a dráma, ám ekkor felcsendül a befejező szakasz, amely visszaidézi a mű első dallamának megfoghatatlan könnyűségét és derűjét. Emberi hang nem szólal meg többé, az örök nyugalom és béke harmóniáját a zenekar csendíti meg.

Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz