Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Csajkovszkij: IV. szimfónia

Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840—1893): IV. szimfónia, f-moll, op. 36

A IV. szimfóniával kezdődik a köztudatban levő Csajkovszkij-szimfóniák sora: az első hármat úgyszólván sohasem játsszák, míg a IV., V. és VI. szimfónia a világ minden táján állandó repertoárdarab, a nagy karmesterek bravúrjának mutatós próbatétele. 1877-ben komponálta szerzője, és legendás hírű pártfogójának, Meck asszonynak ajánlotta. 1878-as moszkvai bemutatóján a darab csak mérsékelt sikert aratott.

Csajkovszkij maga részletesen leírta a műhöz fűzött programját Meck asszonyhoz intézett levelében. A szimfónia bevezetését nevezi az egész mű magvának, itt jut kifejezésre a „végzet, az a sorsdöntő hatalom, amely megakadályozza a boldogság elérését”. A tétel folyamán azonban a boldogság hangja is megszólal, úgy, ahogyan a zeneszerző az örömtől sugárzó embert maga elé képzelte. Ám a rideg fátum a befejezésnél szétzúzza ezeket az álomképeket — így szól Csajkovszkij kommentárja az első tételről.

A második tétel szelíd melankóliájú, nagylélegzetű dallamáról ugyancsak a szentimentális világfájdalom jegyében nyilatkozik a zeneszerző; ami számunkra ennek a tételnek művészi értékét adja, nem ez a program, hanem az orosz románcok jellegzetes hangja.

A scherzóról már maga Csajkovszkij sem ad határozott tartalmi leírást. Valójában ez a szimfónia legremekebb részlete: a vonós hangszereket a muzsikusok vonó nélkül, kizárólag pengetve szólaltatják meg, a trióban pedig a fafúvósok humoros zsánerképet rajzolnak egy duhaj népi mulatságról.

A finálé a közösség hangján szól: pattogó ritmusából egészséges életszemlélet árad, a vérpezsdítő tánctétel a közismert „Nyírfácska” dal ragyogóan hangszerelt, hatásos feldolgozása. Ezt érzékeltetik a zeneszerző kommentárjának zárószavai is: „Örülj mások örömének — tovább élhetsz!”

Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz