Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Haydn: Búcsú szimfónia

Joseph Haydn (1732-1809): 45. szimfónia, fisz-moll (Búcsú)

A keletkezés ideje: 1772. A „Búcsú” melléknév története a következő: Esterházy herceg egy ízben szokatlanul hosszú „hangversenyévadra” kötelezte zenekarának muzsikusait, mivel ő maga szívesen és sokáig tartózkodott Eszterházán. A zenészek – akik családjuktól távol, nem sok örömet leltek a magyarországi rezidencián – Haydnt kérték meg, járjon közbe ügyükben a hercegnél. A „közbenjárás” céljára Haydn legalkalmasabbnak a fisz-moll szimfóniát vélte, amelynek befejező tételébe a szó szoros értelmében belekomponálta a zenészek egyenkénti távozását. Végül csak két hegedűs maradt a helyszínen – feltehetően maga Haydn és Tomasini. Amikor ők is távozni készültek, Esterházy Miklós ráébredt a szimfónia „mondanivalójára”, és beleegyezett, hogy másnap az udvar Bécsbe költözzék.

Eddig az anekdota. A szimfóniát ennek megfelelően manapság is látványos külsőségekkel „Szcenírozva” adják elő. De a gyertyafény és a korabeli kosztümök varázsától eltekintve is méltánylást érdemel a szimfónia fájdalmas alaphangulata, a kidolgozás monotematikus munkája, az első tételben a forma kereteiből kilépő, meglepetésszerűen kibomló új dallam; a könyörgő hangú lassú tétel megrázó szépsége; a menüett triójában felhangzó osztrák népi sirató (Tonus Lamentationis), s a hangszerösszeállítás és dinamika tekintetében egyaránt fokozatosan „elfogyó” lassú tempójú finálé.

 

 

 


Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz