Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mahler: I. szimfónia

Gustav Mahler (1860-1911): I. szimfónia, D-dúr

Az 1888-ban írt szimfónia ösztönzője Jean Paul, romantikus költő A titán című költeménye volt. E költeménynek megfelelően osztotta a zeneszerző művét két részre. Az első rész (az első két tétel) címe: "Az ifjúkor napjaiból, erények, gyümölcsök és tüskék." A második rész (harmadik és negyedik tétel) címe "Commedia umana". A szimfóniát 1889-ben Budapesten mutatták be a Filharmonikusok, Mahler vezényletével.

A szimfónia vallomásszerűen személyes hangját azok az utalások teszik még hitelesebbé, amelyek az 1883-ban írt Vándorlegény dalai-hoz fűződnek. E dalciklus természet-élményből fakadó, megkapóan egyszerű és a népdal kevésszavú drámai feszültségét hordozó hangulatvilága hatja át az első tételt, amely a német romantikusok jellegzetes vándorló kedvét és ugyanakkor az otthon iránt érzett nosztalgiáját fejezi ki.

A második tétel vaskos humorú scherzója a szilaj népi mulatságok remekmívű szimfonikus ábrázolása, amit hatásosan egészít ki az álmodozó hangú középrész.

A harmadik tételben a zeneszerző eredeti humora csillan meg: a tétel fődallama a közismert "János bácsi keljen fel" kezdetű nótából került a szimfóniába, ebből kerekedik az erdő vadjainak parodisztikus gyászindulója is. Ez a részlet a giccs erőteljes korai kigúnyolása, "A vadász temetése" című egykorú metszet "méltó" kommentárja.

A finálé viharos és mozgalmas tabló, a későromantika minden hangszerelésbeli gazdagságát felhasználja. Befejezése egyben visszapillantás is: mielőtt a zeneszerző búcsút venne, még egyszer felidézi a szimfónia zenei anyagát, majd a tétel nyugtalanul cikázó fényei egyetlen ragyogó ívben hunynak ki.

Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz