Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


J.S. Bach: Das wohltemperierte Klavier II.

2012.12.29

Johann Sebastian Bach (1685-1750): Das wohltemperierte Klavier II.

A második sorozat huszonnégy prelúdiumát és fúgáját Bach idős korában, 1744-ben, Lipcsében foglalta össze. Ennek a gyűjteménynek már az utókor adta a Wohltemperiertes Klavier címet. Az időközben eltelt huszonkét esztendő alatt a zongora korszerű hangolása elterjedt, meghonosodott, magától értetődővé vált. Így érthetően alábbhagyott az új vívmány szenzációja és a pedagógus lelkesedése. Szinte jelképesnek tekinthetjük azt a tényt, hogy míg a sorozat első két tucat darabjából három kézirat is készült, a második kötetből csak egyetlen eredeti példány maradt reánk. A darabok nyilvánvalóan nem egyvégtében készültek, hanem az életmű különböző korszakaiból gyűjtötte egybe azokat a mester. Ezt a sokrétűséget elsősorban a prelúdiumok mutatják. A jelentős formai előrelépésnek tekinthető kétrészes szerkesztés – amelyre az első sorozatban egyedül a h-moll prelúdium mutatott példát – a második kötetben feltűnően nagy számban fordul elő, sőt a háromrészes szonátaforma előfutára is megtalálható itt. A fúgák kizárólag három-, illetve négyszólamúak.

C-DÚR PRELÚDIUM ÉS FÚGA, BWV 870

A prelúdium valószínűleg egy Köthenben készült, korábbi verzió kibővített és átdolgozott formája. Kettős c orgonapont fölött szélesen kibontott fantázia alakítja ki azt a témát, amely a továbbiak során képlékenyen nyújtózik szólamról szólamra. Az egész tétel egyetlen nagy lélegzet, egyetlen méltóságteljes mozdulat: mintha egy díszes ajtót tárna ki valaki. A háromszólamú fúga is megvolt már régebben, de rövidebb formában és 4/4-es ütemben.

A prelúdium nagyvonalú fennköltségével szemben a fúgán rövid és kihegyezett, pregnáns téma uralkodik.

A kötheni első változatban mind a prelúdium, mind a fúga megőrizte Bach eredeti ujjrendjét, amelyet Wilhelm Friedemann számára jegyzett le.

C-MOLL PRELÚDIUM ÉS FÚGA, BWV 871

A kétrészes prelúdium az invenciók technikájával kialakított Allemande-típusú darab, az első sorozat fisz-moll darabjával rokon. A négyszólamú fúga témája már önmagában is a dallamalkotás egyik csodája. Augmentált és sokszorosan torlasztott témabelépések sűrűjéből bontakozik ki a befejezés nemes szépségű, aláhajló harmóniafelbontása. A Londonban őrzött kézirat – a közkézen forgó kiadásokkal ellentétben – mollhangzattal zárja le a fúgát.

CISZ-DÚR PRELÚDIUM ÉS FÚGA, BWV 872

Mind a prelúdium, mind a fúga eredetileg C-dúrban írott, egyszerű kompozíció átdolgozása során nyerte el ma ismert alakját. (A könnyebb olvashatóság kedvéért némely kiadásokban Desz-dúr hangnemben írták le.) A prelúdium kétrészes: mindvégig azonos képletben rögzített hangzatfelbontásokból álló hosszabb bevezetését rövid fughetta követi. (Az Allegro jelzés a fughetta fölött Bachtól származik.) A háromszólamú fúga kéttagú témája egyszeri és markáns, szerkesztése a műfaj legmagasabbrendű követelményeinek megfelelően bonyolult.

CISZ-MOLL PRELÚDIUM ÉS FÚGA, BWV 873

A prelúdium poetikus hangszeres ária, e nemben az Esz-dúr háromszólamú invenció rokona. A háromszólamú fúga valószínűleg később került ehhez a prelúdiumhoz (eredetileg c-moll hangnemű volt). Hullámzó, mozgékony téma és kromatikusan ereszkedő ellenpont alkotja zenei anyagát.

D-DÚR PRELÚDIUM ÉS FÚGA, BWV 874

A prelúdium formájában már fellelhető a bécsi szonátatétel expozíció–kidolgozás–visszatérés tagolású építménye. A darab hangvétele nem hasonlít az eddigi prelúdiumokéhoz: fényes trombita-hangzást szuggeráló nyitány szimmetrikusan szerkesztett kétrészes témával. A „kidolgozás” szakasza természetesen a domináns hangnemben indul, a téma megfordított képletével. A négyszólamú fúga a prelúdium zenekari pompáját virtuóz motivikus szövéssel egyesíti. Rövid és pregnáns témája kéttagú, „kérdés” és „válasz” motívumokból áll, ezek szinte állandó torlasztásban találkoznak az egyes szólamokban.

D-MOLL PRELÚDIUM ÉS FÚGA, BWV 875

A prelúdium egy korábbi változat kibővített formája, lendületes concerto-zene, az e stílusra jellemző motorikus zakatolással. A háromszólamú fúga hosszan tekergő témája a páratlan (triola) és páros (kvartola) időmérték szembeállítását realizálja. A fúga a Kunst der Fuge (BWV 1080) kétzongorás fúgáival rokon hangvételű.

ESZ-DÚR PRELÚDIUM ÉS FÚGA, BWV 876

A 9/8 időmértékben írt prelúdium levegős, gyengéd pasztorál, amelyhez kevéssé illik a négyszólamú fúga archaizáló súlyosveretűsége.

DISZ-MOLL PRELÚDIUM ÉS FÚGA, BWV 877

Egyes kiadásokban – nyilván a könnyebb olvashatóság kedvéért – esz-mollban szerepel ez a mű, amelynek prelúdiuma visszatekint a kétszólamú invenciók stílusára. A négyszólamú fúga témája különösen szépen formált, ellenpontja is innen származik.

E-DÚR PRELÚDIUM ÉS FÚGA, BWV 878

A prelúdium nagyszabású, kétrészes kompozíció. Kétszólamú témája orgonapont felett bontakozik ki. Nyugodt szólamvezetésű, derűs hangú meditáció. A négyszólamú fúga Palestrina stílusát idézi. Témája egyike a zenetörténet örök dallamainak, legismertebb formában Mozart Jupiter-szimfóniája dolgozta fel. Nem kevésbé „régies” az ellenpont lépdelő témája sem. Ez a fúga nem kötődik speciális hangszerhez: énekkaron éppoly jól elképzelhető, mint zongorán.

E-MOLL PRELÚDIUM ÉS FÚGA, BWV 879

A prelúdium kétrészes formában komponált kétszólamú invenció. A háromszólamú fúga témája nemcsak terjedelme révén rendkívüli: a legkevésbé pregnáns Bach-fúgatémák egyike. Már indítása (triola, amelynek első tagja: szünet!) bizonytalanságban hagy a pontos ritmikát illetően. E bizonytalanságot tovább fokozza a szabályos 4/4-es folytatás és a súlytalan ütemrészeken alkalmazott pontozott figura – amely egyébként szinte romantikus, de mindenképpen Beethovenre valló módon éli ki a vezetőhang feszítő pátoszát. Ez után további triolás menetek zárják le – nem oldva fel bizonytalanságunkat! – a témát. A vezetőhang érzékenységét a befejezés előtt két ízben is fermátával és ékesítéssel emeli ki a zeneszerző, sőt a második alkalommal még jobban kiszélesíti, valóságos kis kadenciává terebélyesíti a két disz hanghoz vezető szólót.

F-DÚR PRELÚDIUM ÉS FÚGA, BWV 880

Ez a prelúdium nem rövid, pregnáns motívumra, hanem egyetlen, áradó dallamfelületre épül. Nyugodt szólammozgása, szekundlépésekből kibontakozó – vagy mint Schumann állítja: ezekbe rejtett – dallamossága az E-dúr prelúdiummal rokon. A háromszólamú fúga ezzel szemben csupa kihegyezett, apró gesztus.

F-MOLL PRELÚDIUM ÉS FÚGA, BWV 881

A kétrészes prelúdium már tematikájában is előre mutat: nyolcütemes periódus, amelynek első fele a passiók zokogó áriáit ("Blute nur": a Máté-passió 12. sz. szopránáriája) idézi, második fele pedig már a domináns hangnemben jeleníti meg az „ének” hangszeres kíséretét, levegős, oldott hangzatfelbontások egyszólamú figurációiban. A „kidolgozás” a párhuzamos dúrhangnemből (Asz-dúr) indul és b-mollba modulál. Csak a „visszatérés” rövid szakaszában hangzik fel újból a darab eredeti hangneme. A háromszólamú fúga témája és dolgozásmódja egyszerű. Mind a témában, mind a homofon közjátékokban van valami megnyugtató, táncos lejtés.

FISZ-DÚR PRELÚDIUM ÉS FÚGA, BWV 882

Ünnepélyes, pontozott ritmika, a francia nyitány jellegzetes stílusa mintázza a prelúdiumot. A háromszólamú fúga témája arról nevezetes, hogy a vezérhang trillájával indul. Ha azonban figyelembe vesszük a barokk előadási gyakorlatot, amelynek értelmében a trillát a felső váltóhangon kell kezdeni, úgy a vezérhanggal való indítás merő optikai csalódás (a kottakép ti. ezt mutatja). A trillázó motívum első tagja a fúgatémának, amely a továbbiakban „válasz” és „konklúzió” jellegű szakaszokat is magába foglal.

FISZ-MOLL PRELÚDIUM ÉS FÚGA, BWV 883

A prelúdiumnak a két kötet darabjai között nem akad mása. Kifejezésének szinte már dekadens szubjektivitása egyedülálló. Háromrészes formája is előre mutat, a személyes hangú vallomás lélektani folyamata harmonikusan illeszkedik a majdani szonátaforma szkémájába. Ebben a csodálatos témában minden csupa beszéd, gesztus, arcjáték és mégis oly távol áll mindenfajta magamutogató színpadiasságtól, oly egyszerű és oly magányos. Lelépő kvart adja jellegzetes arcélét, majd két triola árnyalja e témaprofilt mélabússá, lemondóvá. E két motívumelem, a lelépő kvart és a triolapár a továbbiakban éppoly hatékonyan szövi át a darabot, mint a vezetőhanggal és szinkópákkal különösen érzékennyé hangolt harmadik témaszelvény: nem is kell különösen erős elemzői fantázia ahhoz, hogy e három témaelemben felismerjük annak a szonátatípusnak hármas tematikáját (főtéma, melléktéma, záró téma), amelynek formáját ez a prelúdium már világosan meghatározza.

Háromszólamú hármasfúgáját Hermann Keller nem egészen helytállóan nevezi a prelúdium ellentétének: szerinte itt a gondolati elem diadalmaskodik az érzelmin, és a fúga elsősorban elméleti érdeklődésünkre tarthat számot. E könyv írójának véleménye szerint a fisz-moll fúga témája a legszebb bachi fúgatémák egyike: lefelé hajtó hármashangzattal indul, amely érzékeny szext-hangközre ugrik fel… innen ékesítés jellegű miniatűr közjáték után ismét egy kvarttal felfelé lép – az alaphang oktávájára –, majd a csúcsról kvintet zuhan lefelé és újabb félütemnyi közjáték után trillán megpihenve ér véget az alaphangon. Az első kontraszubjektum lapidáris, lefelé lépő motívum, amelyet pontozott ritmika tesz még határozottabbá. A fúga második szakaszában e motívum ellenpontos kibontása után a – ha szabad így neveznünk – főtémával kombinálja a zeneszerző, mielőtt a második kontraszubjektumot, vagyis a fúga harmadik témáját beléptetné. Ez a téma közkeletű tizenhatodos szekvenciákból épül, amelyeket a vokális művekben is alkalmaztak (még Mozart Requiemének Kyrie-fúgájában is találkozunk vele). A harmadik fúga-szakaszban tehát ezzel a témával operál a mester, hasonló eljárással, mint az előbbiek során, vagyis az ellenpontos kidolgozás végén a főtémával hozza kapcsolatba. A negyedik szakaszban a három téma egyszerre lép fel.

A Kunst der Fuge VIII. sz. fúgáján kívül ez Bach egyetlen háromszólamú hármasfúgája.

G-DÚR PRELÚDIUM ÉS FÚGA, BWV 884

Azt a prelúdiumot, amely a gyűjteménybe belekerült, két korábbi, a jelenleg ismert darabtól merőben eltérő kompozíció előzte meg. Ez valódi előjáték, hangulatteremtő, pezsgő és csilingelő kétszólamú invenció, kéttagú formában. Tökéletesen illik hozzá a háromszólamú fúga (eredeti alakjában fughetta) áttetsző hármashangzat-felbontásokból szerkesztett, játékosan tekergő témája. A befejezés előtt kadenciaszerű futamok emelik ki még erőteljesebben a darab felszabadult hangulatát.

G-MOLL PRELÚDIUM ÉS FÚGA, BWV 885

A prelúdium pontozott ritmikájú deklamációja a francia nyitány stílusát idézi. Largo felirata magától Bachtól származik. Négy szólamában mindvégig a pontozott ritmika uralkodik, hangja mindvégig komoly és emelkedett, Négyszólamú fúgája szakadozott, beszédesen kifejező, háromtagú témára épülő, szokatlanul terjedelmes darab.

ASZ-DÚR PRELÚDIUM ÉS FÚGA, BWV 886

Akárcsak a második sorozat több darabja, ez a prelúdium is a francia nyitány szellemében fogant. Hangszerelése a témában zenekari „tutti", a továbbiakban a szólóhangszer funkcióját érzékelteti, ilyen módon közelítve e művet a concerto-tétel típusához.

A négyszólamú fúga eredeti formájában F-dúr fughetta volt. (Egy F-dúr hangnemű prelúdium is tartozott hozzá, ezt azonban Bach a gyűjteménybe nem vette be.) Asz-dúrba transzponált változatát a zeneszerző jelentősen kibővítette. E kiszélesített befejezés során a fúga ötszólamúvá duzzad.

GISZ-MOLL PRELÚDIUM ÉS FÚGA, BWV 887

A prelúdium mind formáját, mind zenei nyelvét tekintve rendkívül előre mutató. Témája „kérdés” és „válasz” összekapcsolásából kialakított, zongoraletétje az invenciókra emlékeztet. Sóhajszerű előkék fokozzák a téma érzékenységét. A visszhang hatású forte és piano dinamikát maga a zeneszerző írta elő – az egész gyűjteményből egyedül e művében. A kétrészes prelúdiumot háromszólamú kettősfúga, követi 6/8-os időmértékben szelíden ringó, kétszer két ütemre tagolt témával. A kromatikus másodlépésekben mozgó, ugyancsak ringató lejtésű kontraszubjektum kibontása után a két téma együtt halad a befejezés felé.

A-DÚR PRELÚDIUM ÉS FÚGA, BWV 888

A prelúdium kellemesen hullámzó trioláihoz a háromszólamú tétel basszusában egyenletesen ringató motívum társul: ezt a képletet változtatja a mű során – a téma megfordítását is felhasználva – a mester. Háromszólamú fúgája – mint Hermann Keller kifejti: a prelúdium témájával rokon anyaggal – főként ritmikus képletei (szinkópa, pontozás) segítségével ölt egyéni arcot.

A-MOLL PRELÚDIUM ÉS FÚGA, BWV 889

A kétrészes prelúdium szigorú kétszólamúsága a közkeletű, ereszkedő kromatikus motívumra épül. Ezt a sztereotip motivikát Bach csodálatosan gyengéd és karcsú dallammá fejleszti, finoman differenciált ritmussal, érzékeny átkötésekkel és a „kidolgozás” elején alkalmazott kettős témamegfordítással. A háromszólamú fúga – a prelúdium könnyes simulékonyságával szemben – csupa éles akcentus, szigorú és rideg szignál. Tematikája egyaránt ismert Händel Messiásából és Mozart Requieméből.

B-DÚR PRELÚDIUM ÉS FÚGA, BWV 890

Szélesen ívelő melodika, nagyvonalú szonátaforma jellemzi a prelúdiumot, amelynek mind szólamelosztásában, mind formai tagolásában a klasszikus stílusra jellemző arányosság és egyensúly uralkodik. Háromszólamú fúgája – annak ellenére, hogy sokrétűen tagolt, bizonyos értelemben archaizáló témára épül – nemcsak 3/4-es időmértékével kelti a menüett benyomását, hanem kellemes és gondtalan dallammozdulatai is a tánclépéseket kísérő hajladozást szuggerálják.

B-MOLL PRELÚDIUM ÉS FÚGA, BWV 891

A háromszólamú invenció módjára kidolgozott, nagyszabású prelúdium nyolcütemes témájának második tagja rokon az első sorozat b-moll prelúdiumának témájával. Négyszólamú fúgája háromtagú témára épül, amelynek fokozatosan aprózódó hangjegyértékei szinte szemléletesen érzékeltetik a hangmagasság és a téma feszültségének emelkedését. Két jelentős ellenpont társul a témához: egy – ugyancsak háromtagú – kromatikusan felfelé törő és egy súlyosveretű, differenciált zenei gondolat. Ezek fordításán, torlasztásán keresztül jut el a fúga a befejezéshez, amely a párhuzamos terc- és szextmenetek révén nem várt homofóniában oldja fel a konfliktusoktól terhes darabot.

H-DÚR PRELÚDIUM ÉS FÚGA, BWV 892

A prelúdium áttetsző zenei szövete a concerto-zenék bonyodalmat nem ismerő dinamizmusát idézi. A négyszólamú fúga kéttagú témája igen egyszerű képlet; ellenpontja az előző fúgáéhoz hasonló.

H-MOLL PRELÚDIUM ÉS FÚGA, BWV 893

A prelúdium a kéziratban „alla breve” ütemben, nyolcadhangokkal szerepel, Allegro tempójelzéssel. A közkézen forgó kiadások elhagyták mind az „alla breve” ütemet, mind a tempójelzést, és nyolcadkották helyett tizenhatod értékeket alkalmaznak. Ez a kottakép szemléletesebben tükrözi a darab témájának szép arányosságát (a harmadik négyes csoportot forgó motívummal bontja meg és ezzel a negyedik ütemrész újabb lendületet nyer). A kétszólamú invenciók gondos szólamelosztására és az a-moll prelúdium személyes hangjára egyaránt ráismerhetünk. A háromszólamú fúga témáját Hermann Keller szellemesen nevezi „Capriccio alfa tedesca” jellegűnek: a 3/8-os időmértékű, jókedvű, bár kecsesnek éppen nem mondható tánclépések nem sejtetik, hogy a zeneirodalom egyik leggazdagabb, legmélyebb és időtlen becsű sorozatának befejezői.

Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz